1. fejezet 7.rész Bal vagy Jobb?

Reggel Nathan és Tyler ordibálására ébredtem. Elég félelmetes volt!

- Tyler azt akarom, hogy hagyd békén Aliciát!- kiabált Nathan. Ahogy oda osontam a nappalihoz láttam őket, ahogy veszekednek..

- Tehetek én arról, hogy ilyen gyáva vagy és nem mered neki meg mondani, amit érzel? - Nathan elő vette azt, a tipikus gyilkos tekintettet. Meg markolta Tyler pólóját és bele mászott az arcába.

- Na, ide figyelj! Neked semmi közös hozzá, hogy én mit érzek iránta! - még sosem láttam Nathant ilyennek... megrémisztett egy kicsit.. Mintha napról napra jobban félnék Nathan-től..

- Te gyáva vagy! Mindig az voltál és az is maradsz örökre! - Tyler elkezdte provokálni Nathan-t.

- Nem vagyok gyáva! Nem hagyom, hogy felidegesíts! - mondta mormogva Nathan.

- Gyáva vagy Nathan! Mindenki tudja rólad még a kis csaj is! Csak nem mondja el! - gúnyosan nevetni kezdett Tyler, míg nem Nathan be nem húzott neki egyet.

- Menj innen! Takarodj a házamból! - újra meg markolta Tyler pólóját és kivágta az ajtón. Elő bújtam egy fal mögül és rémülten Nathan-re néztem. Ő rám nézett, de mg mindig ugyan az a vérszomjas gyilkos tekintettel, mint Tyler-re. nem szólt semmit.. Csak a szobájába sietett. Még csak utána sem tudtam menni, mert,magára zárta az ajtót. Tudtam, hogy ez lesz!! Nathan nem a munkára koncentrál, hanem rám! Lehet meg kellene szegnem az "esküm" és elmenni Nathan-től. Rengeteg társat találhatna, például Tyler vagy mit tudom én! Nem szívesen hagynám itt az biztos, de így még veszélyesebb!

Pár óra múlva kijött a szobájából. Én a falnak támasztva a hátam ott ültem az ajtó mellett.

- Nathan! - feltápászkodtam és elé álltam.

- Mi van? - kérdezte gorombán.

- Nagy jó ezt be tudom annak, hogy rossz a kedved! -  nagyot korgott a hasa még jó hisz,3 órán át oda bent volt. - Hoppá! Azt hiszem éhes vagy! - mosolyodtam el.

- Igen... Egy picit! - azért egy fél mosolyt erőltettet az arcára. Ki mentünk a konyhába és megkajáltunk. Én közben sokat gondolkodtam.. Nathan és az én kapcsolatom egyre inkább elmélyül! Ami rossz nagyon rossz mert, se ő se én nem tudunk koncentrálni arra, ami fontos a munkára! Elgondolkodtam, lehet tényleg el kéne mennem! Vagy inkább maradjak? Ha maradok, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy megölnek.. Mindkettőnket de, ha elmegyek, akkor lényegesen kisebb ennek az esélye. De, akkor meg azért nem tudna vagy tudnánk koncentrálni, mert túlságosan hiányozna a másiknak. itt nincs aranyközépút vagy balra, vagy jobbra haladhatunk... és én nem tudom, melyiket válasszam! A rohadt életbe már! Utálom, az érzelmeket mindent úgy megnehezítenek! Minek vannak nem? Csak miden bonyolultabb és nehezebb lesz!!

Rengeteget gondolkoztam! Jobbra menjek? Vagy inkább balra?

* Órák múlva*

Azt hiszem el döntöttem! Jobbra megyek és elmegyek innen! Éppen a sport táskámba pakoltam a könnyeimmel küszködve. Mikor hívatlanul Nathan berontott hozzám! 

- Hát te meg mit művelsz? - kérdezte a táskát nézve.

- S... Semmit! - mondom remegő hangon..

- Alicia... te itt akarsz hagyni?? - megcsuklott a hangja. Borzasztó volt ezt hallani. 

- Hát, amit azt illeti... Igen! - Nathan arcán látszott,hogy ez olyan volt neki mint egy kegyelem döfés! Leült az ablak alatt lévő puffra.

- De... Miért? - a hangja ismét meg csuklott a szeme könnyel volt teli.

- Mert.. Már nem arra koncentrálsz, amit fontos! Hanem rám! És nem hagyom, hogy meghalj! Ezért inkább elmegyek! - nem mertem a szemébe nézni!

- Ezért inkább sebezhetővé és egyedül hagysz? Logikus! - flegmázott.

- Igen de, áh, hagyjuk is inkább megyek!! - összehúztam a táskát a vállamra vettem és megindultam az ajtó felé. Nathan utánam rohant ki nyitottam az ajtót zuhogott az eső egy pillanatra megtorpantam de, meg embereltem magam és ki rohantam. Nathan meg ragadta a felkarom.

- Ne menj el! - kérlelt. Nagyon meg szorította a karom.

- Nathan engedj el! Ez fáj! - nézett rám igaz esett az eső de,láttam a szeméből le hulló könnyeket. - Nathan utoljára mondom! Engedj el! - elővettem a pisztolyom de,Nathan egyre jobban szorított. Nem akartam ezt!! De ő akarta! 

Meglőttem! De, csak a lábfejét. Összeroskadt és elengedte a karom Én rohanni kezdtem. Mikor már kellő távolságra voltam mindentől, akkor meg álltam egy falnak dőltem és a szememből egyetlen könnycsepp lehullott. Megtettem.. Meg szegtem az esküm.. Borzasztó érzés volt! Elárultam azt az embert, akit eddig legjobban szerettem eddig! De, nem baj az ő érdekében tettem! Én meghalhatok de, ő nem! 

*Nathan szemszöge*

Rohadtul fájt a lábam. Felhívtam Tylert ő szinte azonnal ott termett nálam. Lekezelt és órákon át ott ültem néma csöndben a fejemben cikáztak a gondolatok. 

- Miért? - kérdezte Tyler.

- Mi? - Tyler szava megtörte a fejemben lévő gondolatokat.

- Miért ment el Alicia? 

- Nem tudom! Valami olyasmiről beszélt,hogy nem arra koncentrálok, amire kéne meg,hogy nem hagyja,hogy megöljenek! Nem tudom olyan zavaros számomra az egész! - mindkét kezem az arcomra tettem az a combjaimra támaszkodtam. Kegyetlen volt ez jobban fájt, mint hogy a lábamba lőtt. 

Reggel minden olyan üres volt... csendes,komoly,színtelen... és komor....valaki kopogtatott és kinyitottam az ajtót...